Hochschwabi kudarc

A dolog úgy indult, hogy Szombathelyi mászásból jöttünk hazafelé valamikor november végén. A többiek arról dumáltak épp, hogy milyen téli túrák lesznek ebben a szezonban. Voltak olyan nevek mint Hochtor, Schneeberg és hasonlók. Erre én is rákérdeztem, hogy velük mehetnék-e. Ők helyeseltek, de mondták, hogy ehez már speciális felszerelések kellenek. Attila szerint a bakancs a legfontosabb, azt kell elöször megvenni, aztán jöhet a többi.. a ruha, zsák, sátor, stb.. Jó, mondom akkor a Jézuska majd hoz nekem 1-2 dolgot. Azelött ezeknek a felszereléseknek az árát nem nagyon nézegettem. Kicsit meghökkentem, mikor Csabi mondta, hogy mennyibe kerül egy magashegyi bakancs.. “ötvenzer alatt nem úszod meg” Hát mondom jó, akkor majd szépen sorban.. Aztán ennyiben maradtunk, meg h majd felmegyünk a Schneeberg-re, mert oda még nem kell anniyra sok cucc és csak 1 napos. Eltelt 1-2 nap és én előadtam ezt itthon is. édesanyám természetesen - mint ahogy minden anya - féltett a dologtól és a haja égnek állt mikor montam, hogy télen és h 2000m fölé.. édesapám egyáltalán nem idegenkedett a dolgtól, sőt mivel a dédnagyapám a Tátrában hegymászóskodott nagyon is érdekelte őt is a dolog. Pár nappal késöbb pedig már azon törtem a fejem, hogy melyik bakancs legyen. Sok választási lehetőség nem volt, olyat kellett venni amit Magyarországon/Bécsben kapni lehet és 50.000 Ft alatt van az ára. Nos, sikerült is kinézni a Lasportiva Makalut, amit a többiek is javasoltak, mert kipróbált cipő. Lehet rá hágóvast tenni, ami alapvető követelmény egy extrém bakancsnál. Goretex, hasított bőr a felső rész és Vibram a talp. Voltam közben Pesten is de méretben nem volt nekem való és ezért Szombathelyre a Karakoramba (egy outdoor bolt) mentünk Csabival. Ott nem volt Makalu de volt egy kicsit drágább Makaluhoz nagyon hasonló Aku Extreme cipő. Azt vettem meg végül.. 1-2 kiegészítőt még be kellett szereznem a trip elött. RP-nál vettem Győrben egy Polartec-Pitards kesztyűt, meg windstopperes sapkát, kamáslit, ilyesmiket. Az indulás elötti nap óriási szél tombolt itthon és reggellre tiszta hó volt minden Sopronban. Indulás fél6kor, csak csöndben, hogy a család fel ne ébredjen.. persze sikerült mindenkit felébreszteni.:) Csabi begördült az Opellal a ház elé, de az indulás duplára sikerült, ugyanis a polárom volt rajtam és fel sem tűnt h nincs velem a kabát. Még szerencse h az utca végén eszembe jutott. Attiláért is elmentünk, aztán be a kocsiba, ki a határon és akkor dőlt el tulajdonképp, hová is megyünk. Hochschwab vagy Hochtor közül lehetett választani, de mivel Ausztriában 40 cm-es hó volt mindenütt, csak az előbbi volt járható. A Hochtor-ra egyébként is csak olyan ember megy télen aki nem normális (nem mintha ez minket akadályozott volna A táj festői volt mndenütt amerre a fő út vezetett. Elsőre nem sikerüt feljutni a Seewiesen-i parkolóig, mert hólánc nélkül mentünk és a lejtős hegyi út felénél 3 próbálkozás után sem jutottunk tovább. Csak figyeltük az osztrákokat ahogy a 4×4es terepjárókkal 90es átlagsebességgel húznak el mellettünk. Aztán az alternatív útvonalat választottuk és parkoló helyet kerestünk. A nagy hó azonban mindent ellepett. Attila helyet csinált… 30-al “beleparkolt” az útmelletti hófalba, ami legalább 1 méter magas volt. De kilógott az autó segge és nem akartuk úgy hagyni. Se ki se be Egy osztrák fickó vontatta ki nekünk 1-2 percel kéőbb az összekötött mászóhevedereket használva kötélként. Mondta is, hogy szerezzünk be egy hóláncot mert itt anélkül sehová.. mi meg mondtuk neki magyarul, hogy mindek az, csak eddig jöttünk, nem megyünk tovább Az autós kalandok után gyors beöltözés a hotel parkolójában, mait időközben egy hótoló kitakarított. és már indultunk is neki.. A cél a Voisthaler Hütte volt, ott aludtunk volna és másnap esetleg csúcskisérletet tettünk volna. Az első 100 méteren még vicces volt h térdig, néhol derékig sülyedünk a porhóba.. Aztán mikor az út eltűnt és csak úgy mentünk keresztül a réten, “gólyázva”, már kezdtünk kételkedni az akció sikerében. A kamásli és a vízhatlan gatya amit kölcsönkaptam nagyon jól szuperált, az egyre mélyülő hóban. A 10perces utat 1 óra alatt jártuk meg, de úgy számoltuk a hüttéig így is elérünk. Aztán 2 óra után amikor már a völgy végében voltunk (alig emelkedtünk szintben, a térkép szerint 100 métert) és a hó kezdte elérni a derék fölötti magsságot, úgy döntöttünk nincs értelme itt szenvedni, mert ha tovább megyünk, nem biztos h elérjük a házat sötétedés elött. Ez még nem is lett volna baj, mert fejlámpa van, mehettünk volna amíg a lábunk bírja, és elöbb-utóbb csak megérkezünk.. de mivel a kiruccanást 2 naposra terveztük, lehetetlen lett volna másnap pihenés nélkül visszaküzdeni magunkat ezen az úton. A helyzetet úgy kell elképzelni, hogy a völgy két oldalán 1-1 sziklás gerinc fut végig és egyre szűkül a völgy vége felé. Elég nagy szél volt odafönn és ez megmagyarázta, hogy került a völgybe helyenként 2méternél mélyebb hó.. A visszafordulás elött készítettem 1-2 fényképet és a a visszafelé úton már jobban körül tudtam nézni. Gyönyörű volt a havas táj a szálingózó hóval és a kopár gerincek, mogorva tömege, de a csalódottság azért bennem volt.. Mikor beültünk a kocsiba és elkezdtük felzabálni az “expedíciós készletet” :), elképzeltem h most fenn ülhetnénk a házban és a gázfőzőn gyorslevest főzhetnénk.. vagy épp jégkockává fagyva heverhetnénk valahol féluton mindenesetre mindkét alternatíva jobbnak tűnt a csalódottság érzésénél. De majd legközelebb!!!! Még rám vár a A Hochschwab 2277 métere.. :S