Achtung Vízágy!

Már elég rég nem voltunk többnapos mászáson a mászópajtikkal, ezért szerda-csütörtökre beterveztünk egy Peilsteini (Bécs mellett) 2 napos csavargást. A menetrend a szokásos volt.. én otthonhagytam valamilynen létszükségletű kelléket (most épp a fényképezőgép volt soron), de még Sopron City területén jártunk mikor visszafordultunk érte. A plussz kör megtétele után a Spárban bevásároltunk.. Csaba és Attila is nagymennyiségű élelmszert vett magához, felkészülve a 1,5 napos megterhelő mászásra A grillezett csirkecomb csontjai már a határ utáni első körforgalom mellett kizuhantak az ablakon, ugyanis féltünk, hogy megromlik. Maga az út kb. 1 óra Sopronból, ha nem autópályán megy az ember, hanem a Badenen keresztül vezeteő főúton. Gondoltuk, hogy beugrunk a Casinoba is, de csak azért nem tettük meg, mert a szmokingot otthon hagytuk. A pakolóban letettük a Jóöreg Fordot, és a sátrakat hátrahagyva elindultunk a tömbök irányába. 5-10 perces sétával értük el az elsőt. Egymást érték a sűrűn nittelt utak, és igazá nem lehetett panasz a sziklákra. A 3-4. tmöb után előkerült a Peilsteini mászókalauz kék TSZ elnök mappája is. Kinéztünk egy két kötélhosszas bemelegítő utacskát. Csabi mászott előre az első szakaszon (5) Aztán engem felbiztosított oroszban. Aztán pedig a Rozmárt (Attila) A második szakasz nagyon künnyü volt (4-). Ezt elölbe másztam, minden nehézség nélkül. A tetején összevártuk egymást és két kötelet összekötve ereszkedtünk vissza. A második mászás egy 5ösnek kikiáltott út volt, ezért nagy pofával nekiálltam, hogy elölmászóként felmegyek. A második köztesnél már gondok voltak. és egyre inkább éreztem, hogy nem velem van a baj, hanem a számozással.. A standig nem tudtam mászni, mert elfogytak a köztesek. Visszamászni meg nem volt kedvem. Egy nagyobb fenyőfán standoltam. A másik útban ugrándozó osztrákok mosolyogtak rajta, mint utóbb kiderült azért, mert 3 méterre tőlem ott volt két kiépített stand (amit persze én nem láthattam a sziklától). A visszaereszkedésnél hangzott el az Achtung vízágy! ordítás, mert arra gondoltam, hogy a vigyázz kötél felszólítás nem lenne megfelelő. A Seil szó pedig nem ugrott be. Visszatértünk a kocsihoz és félhomályban kezdtük el állítani a sátrakat. Az én RP Hill Tone 3.1em még nem járt éles bevetésen, de nagyon meg voltam vele elégedve. A Vaude Gobi-hoz képest (arról koppintota az RP) nagyobb a belső tere és egy egész picit szélesebbnek is tűnt. Az alvást megelőzően előkerültek a gázfőzők és rittyentettünk egy kis instant bolognait, meg levest, norbi virslit és hasonló nyalánkságokat. A parkoló még tele volt autóval, de nemsokára elszállingóztak a Bécsi hivatalnokok, meg a Csehek is. A végén csak a két sátor maradt (a sátorozni tilos táblától úgy 10 méterre) és a Ford. éjjel 3kor kipihenten ébredtem és kinéztem, hogy süt-e már a nap. Helyette a nagygöncöl vigyorgott, ezért visszavackoltam magamat a hálózsákba. Reggel bőséges reggeli, és sátorbontás volt a program. A Simon tornya után következő toronyhoz mentünk, és szokásomhoz híven elölmászáshoz kötöttem be, miután Rozmár barátom megmászta és vissza is ereszkedett. A képen itt jobbra én vagyok. Gyönyörű út volt! Rá lehetett látni az egész völgyre szinte. A Csabát fenntről biztosítottam a standban függve, ezért volt időm “kigyönyörködni” magamat. Az út 5+ volt, de figyelni kellett a fogásokra, mert könnyen el lehetett keveredni, és ott már 7-esre emlékeztető kétujjasokkal találkozott az ember. Egyébként a Peilsteni számozás a 6-ostól felfelé jön rendbe. Vannak alul és felül értékelt utak is, és van olyan, ahol 3-asal kezdődik és 7es nehézséggel ér véget az út, mégis 3asra ajdák. A következő út a torony melletti katlanból indult egy laza 3+ kecskefuttatóval, amit oroszban másztam úgy, hogy a többiek fenn ültek a standban és én meg sem álltam, csak egy gyors átszerelésre, majd folytattam utamat tovább a 6-osra elölmászóként. Az út nagyon kellemes volt. A végén felhúztam a kötelet és vártam a többiekre. Közben elkattogattam pár képet a tájról és az elölmászó Attiláról. Az ereszkedés megint a 2 kötél összekötésével történt. Rozmaringos Jércelevest főztünk a katlan mélyén rotyogó gázfőzőn, majd a vanilliás puding elfogyasztásával koronáztuk a délelöttöt 3 óra körül :). Délután ekiálltunk egy nehezebb útnak. Az első standig egy 4-es vitt fel, amit számomra megint elölmászás követett. Az út könnyen indult, de nem tudtam pontosan beazonosítani melyik nittsor az enyém. Könnyebb és nehezebb részek váltogatták egymást. Kifejezetten jó technikás részek voltak. Az áthajlást sikeresen leküzdöttem, de 2 köztessel feljebb a jobb kezemnek nem találtam igazán jó fogást, csak egy balkezest. A ballal pedig a nagy semmit fogtam. Pár másopercig álltam így, de nem bírtam soká és egy 4 méteres kisebb eséssel, illetve egy lila folttal a poómon megúsztam a dolgot. Végül újra nekiálltam és sikeresen befejeztem a 6+os utat. A többiek oroszban nagyon élvezték a dolgot. A standból jó kilátás volt a Simone tornyára, ahol épp osztrák mászók próbálkoztak a hatalmas torony meghódításával. Végül két kötéllel ereszkedtünk vissza és intettünk búcsút a Peilsteini köveknek. Visszafelé egy konténerből guberáltunk tükrös csillagvizsgáló távcsövet, aztán pedig Bandeben ahol a szezon-nyitó mászást is elkövettük, megálltunk és kinéztünk egy jó kis mászóhelyet.

összességében nagyon jó mászások voltak ebben a 2 napban. Peilstein gyönyörű és rengeteg 1-2-3 kötélhosszas útja van. Igazi paradicsom a bécsieknek és nekünk is, hisz 1-2 óra alatt el lehet érni a dunánúlról kocsival.