Idényzáró mászás (Rotewand 6, 250m)

Jo kocsiba be, ablakot le, könyököt ki, kettesbe be.. szól a nóta.. s lám, téyleg így kezdődik minden mászás is.. Már tavasszal be volt igérve egy észak-olaszországi mászás, de valahogy az anyagiak és a szabadságok sem akartak összejönni egy hétnyi vagy 10 napos túrára. Ezért valamilyen visszafogottabb túrára készültünk szeptember végén, hogy méltóképpen lezárhassuk az idényt. A szokásos hármas (Attila,Csaba és jómagam) készenálltunk az expedícióra, de nem volt egy negyedik a nagyfalas mászáshoz. Győző barátunk aztán beadta a derekát, és kapásból javasolt egy Paklenica (Horváth tengerpart) mászást.. A hosszú út és a feleslegesen magas benzin költség miatt aztán a már korábban betervezett Graz melletti Rotewand került előtérbe. Péntek hajnalra tűztük ki az indulást. Csütörtökön még nagybevásárlás a Spárban, meg utolsó pillanatban sátor hajtogatás, dobozolás, és 3 óra kimerítő alvás után sötétben indultunk Sopronból a 240 km távolságban lévő Grazba. Pénteken csak egy előadásom volt, ezért úgy döntöttem ‘kisszombatot’ csinálok és meghosszabbítom a hétvégét, így lelkiismeret furdalás nélkül készültem az aznapi sportutakra. Olyan mászás még nem volt, hogy én otthon ne hagytam volna valamit.. Általában kisebb dolgokról van szó, de volt már, hogy ereszkedéshez beülőt nem vittem. A jó öreg LaSportiva Mythos pedig már többször is megjárta. Nos, a hagyományt tiszteletben tartva a pénteki sportutak kallerja maradt az előszoba szekrényen, így kaller nélkül bojongtunk Graz külvárosában. Csabának és nekem is rémlettek infók a helyről, mert elötte nap közösen töltögettük a bergstein.at-ról. Végül megtaláltuk a helyet, de nem volt az igazi.. agyonkoptatott mászóiskola, gyengécske 6-10m-es utak.. és kallerünk sem volt, ezértegyhangú igen szavazattal odébb álltunk annak ellenére, hogy egy olckúl LaSportiva cipő fél párja, egy boulder kefe és fél tábla 2-3x ázott Milka csokoládé boldog tulajdonosai lehettünk volna, de aztán inkább meghagytuk a grazi mászónebulóknak.

Tyrnau irányába vettük utunkat, miközben a nap már delelőben volt, a tele pakolt Dachiából pedig már ugráltak volna ki a kajás rekeszek.. Tyranut megtaláltuk ugyan, de a szállással még gondok voltak.. A falu gyönyörű tipikus alpesi település, és az információs irodát (mely a főtéren található) könnyen levadásztuk. Mint kiderült kemping messze van a faltól, és ha másutt ütünk sátrat, Győző nyers fordítása szerint: “Megb*sszák a p*csánk” :DMi mégis elindultunk a völgyön felfelé és miután elhagytuk a kocsmát, a jól látható Rothewand tábla irányába balra fordultunk. Keskeny de jól járható hegyi út vitt fel a parkolóba ahol egy újabb fél pár bakancs árválkodott gazdátlanul arra a táblára akasztva, mely bőszen hirdette: Aki napkelte után egy óra és napnyuga elött egy óra közt itt hagyja járművét, annak is “Megb*sszák a p*csáját”. Cselekednünk kellett, mert nem szerettük volna, ha “megb*sszák a p*csánk” :D:D A tetteket azomban evés előzte meg, mely a világoskék fagyálló színű energiaital elfogyasztása koronázott. Nagy tanakodás után arr ajutottunk, hogy bekéreszkedünk egy Bauerhoz kempingezni. Bauer éppen nem volt otthon, így csak Frau Bauerral tudtunk beszélni, aki azt mondta: Hagyják csak ott nyugodtan a kocsit, nem “b*sszák meg a p*csátok”! Ezért mi úgy is tettünk és a kb 100m-re kinézett alaptábor építésébe kezdtünk. A parkolótól 50L-es hátizsákokkal és gigantikus méretű kajásboxokkal felszerelkezve meglehetősen távolinak tűnt a dombtetőn, fenyvesek ölén időközben felállított sátor.
Mivel már 3 óra körü járt az idő, a fal megmászásáról le kellett mondanunk, ugyanis a legrövidebb utak is 150m magasak. Kerestünk hát egy szimpatikus számozású 6- -os utat, névszerint a Serengeti-t, ahová 30-40 perces tüdőkoptató sétával lehet feljutni. A fal aljában egy őslakossal találkoztunk, aki szivesen útbaigazított minket. Közben Győző egy földön fekvő újszerú Reverso boldog tulajdonosa lett, mely az aznapi elhagyott tárgyak megtalálásának csúcspontja volt. Az öregúr amellett, hogy fejből udta az összes út részleteit, tekintélyes méretű vádlijára is büszke lehetett, melyet később az útban is sűrűn emlegettünk. Nagy mászó lehetett a csóka.. A Csaba és Attila páros egy osztrák házaspár után ugrott neki az első 3 hossz megmászásának, melyet Győző és én követtünk. Mivel Győző 3 hónapot kihagyott, ezért közmegegyezésen alapuló döntésünk nyomán én másztam elől a 3 kötélhosszt. Igyekeztem tisztán mászni, ami nagyjából sikerült is. Az útrol egyébként tudni kell, hogy UIAAA 3 és 6 közti hosszok vannak benne. Ebből a két hatos az utolsó két kötélhossz.. amivel később meg is gyűlt a bajunk. Az utak jól biztosítottak, a legtöbb 9 köztes volt egy 45 méteres szakaszon. A standok mindenütt két ragasztott nittfület és többnyire jó elhelyezésű pihenős helyeket biztosítanak. Az első három 5ös hossz elölmászása után örömmel vettem észre, hogy nem érzek túl nagy fáradtásgot, de még mindig kissé félve néztem a másnapi 8 hossz (több mint 4 óra mászóidő) teljesítésének. A dupla köteles leereszkedés után visszatértünk az alaptáborba és 2 fogásos, gyorsleves, rizses virslis édessavanyú mártással nyakonöntött finomságot fogyasztottunk a bőséges készletből. Októberben már korán sötétedik, ezért 8-ra Barátok Közt híjján már ágyban voltunk.. A többiek a hossz éjszaka után kipihenten láttak neki a pirítotthagymás szalonnának, amire én a kényes gyomrommal még kacsintgatni sem mertem. 10 óra felé ismét a fal tövében voltunk, és azon tanakodtunk, hogy a nagy köd és esőfelhők ellenére nekilássunk-e a 250m magas, előző napon már felderített Serengetinek. Szépen haladtunk felfelé, főleg a már ismert részeken, de mászókalauz nélkül néhol sorult helyzetbe kerültem és csak Attila (nála volt a kaller és ők másztak elöttünk) lekiabálása szolgált irányadónak. A negyedik kötélhosszban ami egy laza kis 3-as volt, eltévedtem a gazban és 10-15m-t haladtam köztes akasztása nélkül, a fűcsomókba kapaszkodva, pedig állítólag volt rendes út is. A mellettünk lévő útban mászó osztrák páros felváltott hömbölgése nem töltött el sok reménnyel, de szépen fogytak a méterek és egész jól ment a előlmászás. Az utolsó 2 kötélhosszhoz már jól esett volna egy kis orszozás, de nekifutottam a dolognak újra. 20m-esek voltak, de velősek és szép függőlegesek, apróbb 1-2mes áthajlásokkal. Az első hossz utolsó nittjével szemeztem egy darabig, gondoltam, hogy ráharapok de aztán egy rossz mozdulat miatt zuttyantam 4-5 métert és mászhattam újra remegő térdekkel a részt. Nagyon örültem, mikor bevarrtam az utolsó köztest is. A felérkezés is nagyon megnyugtató volt és a rossz idő ellenére jól esett letekinteni a felhős panorámára. Az utolsó 3 kötélhosszban fáztam kissé, és megkékült a lábam a Mythosban mire felértünk. Összességében mntálisan jobban megterhelt a nagyfalas mászás, bár testileg is fáradt voltam, de teljesne másképp mint a műfalas vagy rövidebb utas sziklamászásoknál. Visszaereszkedésről persze szó sem volt, elvileg egy 15-20 perces sétával a fal aljába kellett volna érkeznünk, de mia Mixnitz völgye felöli oldalon lyukadtunk kis, ahonnét Csaba és Attila még visszament a lenthagyott hátizsákokért, mi pedig a táborva visszatérve megkezdük az instant Bolognai kétszemélyre, instant leves és egyéb nyalánkságok előkészítését. A többiek visszaérkezése és a hosszas főzőcskézés uán eldöntöttük, hogy meglátogatjuk a helyi nevezetességeket, vagyis egy Bierstubet. Ezért már sötétben levágtattunk kocsival Tyrnauba, ahol a Főtéren betértünk egy falatozóba. Négy grilltál és fejenkét egy sör/kóla le is csusszanta már bőséges vacsora mellé. Enyhe rosszullét kerülgetett, de mégiscsak jól esett a helyinek nehezen nevezhető specialitás. Én személy szerint két napja mosdatlan testem kényeztetésére használatam fel a mosdóban talált nagymennyiségű szappan és papírtörlőkendő párost, mindezt nagyterpeszben, a wc bejáratát támasztva, deréktól felfelé meztelenül végeztem el. No nem azért mert szégyenlős vagyok, de jobb a békesség.. Később előre elvégeztem a jövőheti nagydolgomat (bocsi csak azért mondom el, mert) a második wc látogatásom alkalmával egy Batár nagy Bauer állta utamat és tájszólásban karattyolt, a wc leszabott ülőkéjére mutogatva féllábbal a budiajtóban tartóztatott fel. Mikor az én éleményemre is kíváncsi volt a dologgal kapcsolatban én határozott Ja, ja, val felltem és próbáltam úgy manőverezni, hogy én kerüljek a wc ajtó belső felére. De mikor már sürgetett a szükség, és az ember még mindig mondta, felvilágosítottam szándékaimról: “Húzzá má’ innen, sz*rnom kő!” felkiáltásal kicsuktam a budibol Szerintem megértette A másnapi reggel napsütést hozott, de a völgyben még a sátor pakolásakor is nagy volt a köd. Lebontottuk az alaptábort és bepakoltuk a kocsit. A mászórámom szabadnapot vett ki, ezért csak hárman cipeltük magunkal a már jól megszokott útvonalon az eszközöket. A kallerban elég zavarosan volt leírva az utak helye, s mint az kiderült teljesen másutt voltunk, mint a parkolóban kiszemelt út. Nekiálltunk hát egy ismeretlen útnak, amiből az első könnyű kötélhossz (kb.5+,6) után ereszkednünk kellett, mert a folytatás 7+ környékén lehett és már senki nem volt olyan kondícióban, hogy komolyabb utakat másszon ki. Az Attila próbálta, de végül egy menekülő karabíner feláldozásával visszaereszkedett a 4. köztesből. A völgy egyébként gyönyörű volt, mivel utólag kiderült, hogy az általam reggeli ködnek titulált légköri képződmány valójában egy nagy felhő volt ami beborította az egész környező völgyet. Viszont a fal alja már szikrázó napsütésben volt, olyannyira, hogy meztelen felsőtestel mászhattuk az utat. A parkolóba való visszatérés már rutinosan, ment és a Dachia egy-kettőre hazarepített Sopronba. Röviden ennyi volt a számomra idényzáróként elkönyvelt 2006. október közepi hétvégéjének mászása.