Chagal Wien
Ma Kate-el Bécsben jártunk egy Chagal kiállításon. Nagyon nagy élmény volt. Chagalról csak annyit, hogy mielött a Kunstforum múzeumban megismerkedtem nem sokat tudtam azon kívül, hogy az avantgarde és Picasso környékére kellene elhelyeznem. Beke Laci bácsi nagy fekete könyvében sem volt emlékezetem szerint semmi róla.. pedig sokat forgattam a kubista dadaista részt még a középiskolában, amikor erről írtam házidolgozatot. Szóval nem sokat tudtam az életéről.. most se sokkal többet.
Kate azzal kezdte, hogy elolvasta az életrajzát rögtön a bejárat mellet.. Hát én inkább belecsaptam a lecsóba és elkalandoztam a termek közt. A nagyobb alkotások mellé szép érthető umlautmentes nyelven (angol) is ki volt írva, uh némelyiket elolvasva kiderült, March Chagal francia származású, de orosz születésű zsidó volt, aki nem feküdt le a századelő nagy cárdöntögetőinek, majd emiatt menekülésre kényszerült. A zsidó dolgot is csak azért érdemes róla tudni,mert a legtöbb festménye ilyen témájú. Igazábol a kiállított saccra 80-90 képből nekem olyan 7-8 tetszett nagyon. Ezek többnyire színházi kosztűmtervek és azok a belevaló avantgarde festmények voltak.. de azok közül 2 kifejezetten szenzációs volt. Némelyik elött áldigáltam 5-10 percet és csak lestem.. Mindig újabb és újabb részletek tűntek fel és a végén összeállt és értelmet nyert kis primitív agyamban a mű lényege.
A napot egyébként korizással kezdtük a Rathausplatzon, ami szintén nagyon élvezetes volt a tündöklő napsütésben. A kiállítás után pedig shopingoltunk egy kicsit a belvárosban. Chagalt egyébként még feb. 18-ig meg lehet nézni! Aki teheti tegye! Én pedig már alig várom a pesti Van Gogh-ot
