Első fixis tapasztalatok

Életmód. És pont. Hihetetlen mennyire megváltoztatta a közlekedési szokásaimat a fixim. 1,5 hónapja hajtom és ha több időm lenne valószínűleg le sem szállnék a nyeregből. Kevés olyan nap volt amikor nem ültem rajta.. Egyszerűen élvezet vele bicajozni. Nem csak azért mert könnyű -bár a ‘táptuló’ mountainbike valószínű soha többé nem hagyja el a garázst- hanem mert olyan mint ha a tested meghosszabbítása lenne.

Kitolod a garázsból, egyik láb a klipszbe, rászorít.. elrugaszkosz, másik láb már benn, kéz lenyúl, azt is szorít. Tekersz. Ha csak a boltba mész a boltig tekersz, ha a város másik végébe, a város másik végéig tekersz, ha pedig 40-50-60… km-t, akkor addig tekersz. Egy pillanatra sem állíthatod meg a lábad, csak körbe-körbe karikába. Lassításkor is tekersz, kanyarban is tekersz. Dombon lefelé izombol tekersz, széthajtod az acélvázat, már érzed, hogy kezd dobálni, mert nincs tovább, hiába próbálod tartani a ritmust, a 28 col erősebb.. Skidelni nem tudsz, mert berezeltél.. a 25ös gumit 60nál lejtőn lefelé nem csúsztatgatnád szívesen.. a vészfékhez csak utolsó esetben nyúlnál, de ez még nem az.. kicsit tűröd még, itt a lejtő vége, már nem dobál a pedál, újra felveszed a ritmust és rakod tovább.
Kereszteződés.. kocsisor.. track stand. Néznek és nem értik. Pedig csak egyszerűen nem akarod vagy ha nagyon meghúztad, nem is tudod kivenni a klipszből a lábad. Zöld. Kerék egyenesbe, tekersz. 42/16.. az első kicsit nehéz, de a második fordulatnál már megugrik és simán lenyomod a suzukist. Jobbról rádnyitják, lábad blokkol, skid, hopp egy gödör, fél fordulat, balról kerül. És csak tekered, tekered és tekered.

No persze nem csak vidámság a fixis élet. Volt egy-két meleg helyzet az elmúlt több mint 1 hónapban. Egyszer úgy döntött a jószág, hogy inkább az árokban folytatja a Fertőparti túrát. A nagyobb bajt elkerülve még így is jól megúsztam, mert a gépnek és nekem sem lett semmi baja. Még időben katapultáltam, hál’ Istennek a klipszből is kiszabadult a lábam. Két napja volt egy defektem is. A lyuk a gumi belső felén volt, szvsz a meleg+murvás út+anyaghiba kombináció segített hozzá a hazafelé taxizáshoz. (Kösz Dave :) )
Láncfesz.. uhh idegesítő. Gyakorlatilag soha nem tudom meghúzni úgy a láncot, hogy jó legyen. Ha túl húzom, darál, ha laza akkor holtjátéka van. Volt olyan gond is, hogy lelazult a lánctányér.. ekkor nagyon csúnya recsegő hangot hallatott ahogy feszengett a lánc. Imbusz kulcs + körmösanyához való kulccsal és az egyik csavar cseréjével ez is megoldódott. De amikor felfújom, bekenem a láncot és pont eltalálom a láncfeszességet, akkor kb. olyan mint ha 1 méterrel az aszfalt fölött repülnék. Ha lassan megyek szinte teljesen hangtalan.

Aki gondolkozik, hogy fixit építsen/vegyen, az ne gondolkozzon tovább. Nincs semmi ha, meg de, ezt nem lehet megbánni. Nekem pl nagy parám volt, hogy majd a dombokat nem tudom megmászni, mert Sopron azért egy elég hegyes-völgyes környék Mo. szinten. De egy-két nagyon brutális meredeket kivéve egyáltalán nem nehezebb vele felmászni, mint egy szabadonfutóssal. Egyébként is teljesen átértékelődnek az ember agyában az áttételekkel kapcsolatos dolgok. Egy idő után már kicsit sem hiányzik a váltó adta könnyebbség. A 42/16-os áttételt minden focilabdánál kisebb vádlijú leendő fixisnek ajánlom. Pont kényelmes városban poroszkálni, hegyre és -ésszel- hegyről lefelé is tökéletes. Hosszabb túrákon is viszonylag jól szerepelt. Kisebbet semmiképp nem tennék rá, esetleg egy kicsit nagyobbat majd, de a dombok miatt egyenlőre még marad ez.

14 Responses to “Első fixis tapasztalatok”

  1. prizoner  on May 31st, 2008

    Hát szerintem fixit venni nemszabad. Építeni kell. És akkor tényleg tudod, hogy a tiéd. Te csináltad…. Dombon lefele meg egy jó trükk, hogy ha ki tudsz lépni a klipszből akkor az egyik lábad ráteszed a hátsókerékre. Úgy jól lehet fékezni… Persze a skid egyszerűbb szerintem.

  2. peet  on May 31st, 2008

    Tisztelet minden fixi építőnek. (át is írtam) De! Könnyű úgy, hogy van egy váz a garázsban, ami csak rád vár, vagy a havertól 3000é. Nekem nem volt. Ennek ellenére majdnem vettem egy peugeot vázat az ország másik végéből, de aztán betévedtem Matuzmasterhez Pesten, amit már rég óta tervezgettem. Az agy mindenképp pályaagy lett volna, ha meg már a vázat és az agyat ott veszem, akkor értelmetlen lett volna hazahozni darabokban. Bármi kellett volna, azt biztos ebayről vagy boltból, esetleg Pestről szereztem volna be. Gyakorlatilag az itthoni MTB alkatrészekből egy féket tudtam volna hasznosítani, a bicajos boltok meg böszme drágák. Árban jobban jöttem ki és gyakorlatilag egy láncvonal beállítást spóroltam meg. Azt eltekintve egy átlag bicaj összerakása lett volna. Így is a sajátomnak érzem, ugyan olyan jó hajtani. Tény, nem én csináltam, csak örökbefogadott. De jó mostohaszülő vagyok, esküszöm! :)

    A fékezésről: annál a sebességnél biztos hasalás ha kiveszed a lábad. Nincs még elég gyakorlatom, hogy nagyon nagy lejtőknél csak skiddel meg tudjak állni. De igyekszem! Ilyen helyzetektől eltekintve szinte mindig skidelek és nem piszkálom már az első féket, csak ha nagyon hirtelen kell megállni, vagy gyenge pillanatomban vagyok.

  3. prizoner  on May 31st, 2008

    hát nekem vateráról sikerült beszereznem egy komplett versenybringát és az lett szétszedve, lefújva, újra összerakva és az elején csak egy kerék volt fűzetve. a többi eredeti volt. aztás szépen alakult a mai formájára. de persze már megvan a kiszemelt új váz szóval… állandóan változik, állandóan költeni kell, szerelni gondozni. én ezért szeretem. az elején még klipszem sem volt. képzeld el úgy megállni. elég para volt. el is ütöttem egy embert véletlenül. talán a második utamon. nem győztem bocsánatot kérni… de azóta eltelt 7 hónap…

  4. peet  on June 1st, 2008

    Néztem a fixid Flikkörön’, bejövős, grat! Összhatás 5ös! Szín csillagos! Milyen váz volt eredetileg? Jah láttam a Cinelli a kiszemelt.. mit mondjak.. van ízlésed! gyönyörű! Én őt favorizálom: http://tinyurl.com/655o9j

    Bevallom őszintén, az első 1-2 hétben már elkezdett motoszkálni a kisördög..de ahogy most van, az annyira jó, hogy nem akarok hozzányúlni. Nagyon bejön a váz geometriája (a támvilla/láncvilla rövídsége)-> a váz biztosan marad.. ha meg az marad, már csak apróságokon tudok variálni. Biztos fogok is, de most jó így.
    Helyette valószínűleg egy másik gép építésébe fogok.. Túrázni kellene, mert sajna a fixi 50+ km után már nem a legpraktikusabb útitárs. Az biztos, hogy váltó nem lesz rajta.. sajnos kedvesem nem hajlandó tandemen tekerni, ami a másik nagy álmom, ezért vsz. egy singlespeed gépezet fog születni valamilyen brutális áttétellel. Talán jövő tavasszal, ha minden jól megy.

  5. prizoner  on June 1st, 2008

    nemhiszem, hogy azt a Cinelli lesz a következő, nemláttam a Cinelli honlapon csak vázként… Egy rendes pályavázat akarok, mégpedig egy dán webshopból néztem ki egyet. Az a márkája, hogy Spirit, full cromo, elég jól fest. olyan 70ezer-ből jönne ki szállítással. ennyiért nemnagyon kapsz új pályavázat….
    az én eredeti vázam egy carnielli volt, nemnagyon hallottam róla sehol…

  6. peet  on June 1st, 2008

    Hát az a Cinelli sem kimondottan pályaváz.. talán a Spec. Langsterhez hasonlítanám. Alsó kategória, ki lehet vinni kóstolgatni a pályát, de fixivé nem alakítanám, az fix. :) Tipikus single speed gép. Ettől függetlenül nagyon tetszik.

    Van rendes acél pályaváza a Cinellinek is, figzinek való. Supercorsa a neve. (álomszép), Lehet kapni csak vázként is. Árát nem tudom. Amit kinéztél annak nekem gyanús h nem a márkája Spirit hanem Colombus Spirit csőszettből van.

  7. prizoner  on June 1st, 2008

    Hát az acél Cinelli pályaváz ha jól rémlik olyan 1500-2000 dollár körül van…

    A váz amit kinéztem meg tuti Spirit:D itt a link: http://fixie-king.dk/oscommerce2/catalog/product_info.php?cPath=23&products_id=235

  8. peet  on June 1st, 2008

    Tényleg 1600. Az már picit sok fixinek. Esetleg ebayen nézelődj hátha!

    Áhá, biztos vmi véletlen egybeesés. ;) Szép, de nincs túl sok infó róla.:S

  9. prizoner  on June 1st, 2008

    Ja nincs túl sok infó, de elég meggyőzőnek tűnik. Ha men nemtetszik akkor meg eladom. Itthon biztos rácuppannak majd az emberek, ha esetleg eladósorba kerüle.

  10. wackor  on June 8th, 2008

    szép lett. azért azt nem mondanám, hogy fixit venni nem szabad…. ;) legfeljebb nem elsőre. én 2 épített fixi után vettem a bianchi-t. ilyet azért építeni nem tudtam volna… :)

  11. peet  on June 9th, 2008

    Uhh emlegetett szamár az a Bianchi. Grat, nagyon szép! Külföldön szerezted be? Mibe kóstált így kompletten, ha nem vagyok indiszkrét?

  12. wackor  on June 10th, 2008

    nem, használtan vettem itt magyarországon. eccáh volt kompletten. a kormány nem volt rajta eredeti. kicsit kopott , de képen nem látszik. :) viszont nagyon jó, bár kellet pár hét, mire hozzászoktam a geometriához. kicsi, rövid, meredek és kemény. de még így is élmény vele menni. imádom. :) pályára meg ideális. na ott nagyon lehet neki rakni.

  13. pé--  on September 20th, 2008

    Ezt mintha Matuznál láttam volna,mikor épült a nyár elején ,és meg is csodáltam!!!

  14. peet  on September 20th, 2008

    az az.. ő is mondta akkor, hogy valaki szemet vetett rá :) ezexerint te voltál.


Leave a Reply