Ez biztos ember? - kérdezte a bicajos

Rendőrök:
Az elmúlt 3 héten három alkalommal állítottak meg a rendőrök kerékpározás közben. Az első egy rendőrNŐ volt, aki tüzetes okiratvizsgálat után rákérdezett, hogy hová járok Egyetemre és hogy hiányzik-e egy szabálysértési feljelentés. Mindezt a járdán 5km/h sebességgel történő gurulásom miatt, egy rohadt forgalmas utcán. Mondtam, most köszönöm nem. Ő meg, hogy vagy a járdán toljam, vagy az úttesten üljem, de mivel “látom nincs első világítása” ezért inkább az elöbbi. Sajnos ekkor kiröhögtem szegény szőkét, mert már alapból felvettem a jókisfiús mosolyomat és végig vigyorogtam, még a feljelentéses szövege alatt is.. még jó h szonda nem volt. ;)
A második áffér’ sötétben, első lámpa nélkül (én tényleg venni akartam, de egyszerűen nem lehetett kapni 700 Ft-osat, többet meg nem adok érte). Akkor már konkrét összegek is szóbajöttek: 3-20.000? -kérdezte az arc. Ennél az esetnél menekülni próbáltam, de haver megállt. Kicsit hülye volt a szitu, hogy én 100m-ről poroszkálok visszafele.. nah mindegy.
A harmadik osztást ma a kórház felé menet egy “egyirányú bicikli úton visszafelé haladás és záróvonal átlépése” miatt kaptam. Nem volt velem a fényképezőm, de utólag felteszek majd egy képet a helyszinről. Az egyirányú kerékpárút, (soha nem gondoltam, hogy ilyen létezik.. főleg Sopronban, ahol kétirányúból is csak egy van) egy 15m hosszú, 50cm széles aszfaltcsíkot takar, ami a semmiből indul és az egyszem többirányú kerékpárútba torkollik. Felmerült bennem két kérdés.. hol a bicikli út másik fele.. úgy értem ami a másik irányba egyirányú. Meg aztán az, hogy a rendőr miért basztat ilyenek miatt, miközben én a szabálytalanul közlekedő autós miatt tartok épp a kórházba.. ekkor meg arra gondoltam, hogy lezárom magamban ezzel: Anyád.

Sofőrök:
Jah! A kórházban kiderítették, hogy nem vagyok eltörve sehol. Történt ugyanis, hogy pénteken egy állat elémvágott a Széchenyi téren. Szabályosan közlekedtem egy lámpa nélküli kereszteződésben. Semmivel nem jeleztem, hogy jobbra mennék, megállnék, vagy változtatnék tempómon, amikor a velem egyirányba haladó autós a jobbra kanyarodást az én leelőzésemel és a kormány jobbra rántásával oldotta meg. A dolog szépséghibája, hogy kiléptek elé a gyalogosok és elöttem lefékezett. Én is nagyot fékeztem, jobb láb ki a klipszből le a földre, de nagyon hülye szögben, valahogy függőlegesen az aszfaltba bele ba be ba. És mivel ilyen szögben a lábam nem tartott meg, még térdre is rogytam. Ott ministráltam a kocsi meg a patka között, féllábbal a fixin. A történet szerves része, hogy a bűnelkövető egy T COM feliratú szgk-ban ült, melyet “céges bammeg’ kihajtom belőle a sz*rt is” stílusban irányított. Hálát adtam az Úrnak, hogy létra nem volt rajta (úgy látszik csak a retardált UPC-s kollégák hordanak ilyet), mert lehet, hogy akkor benyeltem volna azt is. Elküldtem az annyába, így: Anyád.

Parasztok:
Minap lezártam a belvárosban a fixit egy közlekedési táblához. Az U lakat szépen átéri, elég közel is fogja hozzá a bicajt, hogy ne dőljön el, szal ideális.. szeretem ezeket a táblákat.. Jövök kifelé az ügyfél irodájából, és össz-vissz talán csak 3-4m lehetett köztem és a fixi között, mikor az épp ott matató család anyukának nevezett túlsúlyos desznaja’ óriási tomporával taszít egyet a fixin, de olyat, hogy az menten elvágódik és az U lakattal együtt az oszlop aljáig csúszik. Mondanom sem kell, hogy a váz felső csövén nyomokban kapásból le is jött a festék. Ugye ilyet valaki tehet akaratlanul, aláírom. Nem is nyújtottam a kezem, hogy 5000.-.. Nem ordibáltam, nem anyáztam.. de az, hogy a k*rva nagy csörömpölés után még csak hátra se néz, és mikor én szólok oda neki, hogy “Semmi baj, lökd csak föl!”-re is csak hülyén bámul, és úgy tesz mint ha nem értené mivan, az már kiverte a biztosítékot. Hozzátettem: Anyád.

Hanyagok:
Kicsit más, de neki is az Annyát! Szomszédban tetőszigetelés. Az én kihelyezett Wireless Repeaterem (értsd: vezeték nélküli internet hatókör meghosszabbítására szolgáló készülék) a padláson. Szóltunk előre, ott van, kábelt nem kihúzni, nem basztatni. Felmegyek, kábel kihúzva, eszköz a földön. Reset, nincs háló, nem csatlakozik a másik AP-re. Shit. Hazahozom. Hát kapásból egy porszívózás, 3 óra szenvedés, mert valami meghalt szegényben. Köszi miszter tetőfedő, és neked is: Anyád.

Most hirtelen nem jut eszembe más, akinek az Annyát! Kicsit fura lett ez a post. És most reklám:
Ha ideges vagy, vagy szomorú: Anyázás! Próbáld ki te is! Nekem segített! Jobb ember lettem.

5 Responses to “Ez biztos ember? - kérdezte a bicajos”

  1. wackor  on July 23rd, 2008

    szerintem az első lámpa tipikusan egy olyan eszköz, amin nem érdemes spórolni. természetesen nem kell 20esszeh fölé menni, de azért egy jobb lámpa 4-5 ezer és az tényleg jó. nem csak téged fognak jól látni, de te is láthatsz vele. nagyon sok autós amúgy nem vesz észre pl. ha már kezd lemenni a nap, de sokszor előtte sem. szürkületkor és hát este egyértelmű. anélkül ki sem mozdulok. jobb egyszer pár ezer, mint helyette kórház. ha esetleg az a gond, hogy nagyon kiáll, vagy nem megy a fixihez ;), akkor ajánlom, amit én is most akarok beszerezni.

    http://www.knog.com.au/Product.aspx?productId=158

    gumis cucc, akár a homlokcsőre is felpattinthatod. színbe passzolós, beleolvadós. :)

  2. wackor  on July 23rd, 2008

    ja amúgy meg igen: nyélen rakjad, ne a járdán! :D

  3. peet  on July 23rd, 2008

    Igazából pont az a bajom, hogy bármilyen konzolt vagy kiálló szart fel kell tenni a fixire, már rosszul vagyok.. Az U lakat miatt is inkább veszek hátizsákot, de a vázra nem rakom fel.
    A hátsó lámpámat is a farzsebembe csiptetem. Ez a Knog cucc itthon is kapható, vagy csak a kenguruk földjén?

  4. wackor  on July 23rd, 2008

    eddig csak webes boltban találtam, pl. aebike.com vagy ebay. a hátsó lámpa nekem is a táskán van, lánc meg a derekamon. ha mini u-lakatod van, akkor ajánlhatom a fabrichorse oldalát. keresd a “brand new lock holster”-t. nagyon praktikus. mióta láncom van, a csajom hordja benne a minit. :)

  5. peet  on July 23rd, 2008

    sajna az alap Kryptonite U-lakatom van.. Láttam anno ezt a hordozó izét, tényleg praktikus lehet. Most egy Miche Primato hajtóműre gyűjtök, uh egyenlőre marad az Ulakat, max a lámpás fér bele a kiadásokba, mert inkább tényleg a bicajboltosnak adom, mint a rendőrnek azt a pénzt.


Leave a Reply