UPC - The Best hozzáállás ever!
Az indexnek hála hihetetlen magasságokba emelkedtek a BKV, MÁV és egyéb alpajáraton közutálatnak örvendő ‘fikázó blogok’. Egy post erejéig most én is beszállok!
A bérbeadott lakásunkba nemrég új lakók költöztek, akiknek szükségük lett volna internetre. UPC kábeltévé már volt, így olcsó és kézenfekvő volt a Chello Bronze csomag megrendelése. Sajnos nem tudtam ott lenni, amikor a UPC-s szerelő megérkezett (hiba.. tudom.), így egyedül sikerült beszerelnie a modemet. A dolog jól sikerült, lett internet, csak azt felejtette el, hogy a lakásban nem csak net, hanem tv előfizetés is van. Nem került leválasztó/osztó a kábelre, csak egyszerűen rádugta a modemre. Mindez néhány héttel később derült ki, amikor az új lakó beköltözött. Ekkor kihívtam a szerelőket, hogy tegyék rendbe amit a dolgot, mert TV csatlakozó is kellene. Meg is érkezett egy 40-es, borostás, érdes hangú alak, akit sok mindennek tudtam volna elképzelni, de szerelőnek biztosan nem. Mivel a UPC logó ott virított a kocsi oldalán, naivan elhittem, hogy ő tényleg egy szakember. Bekísértem a lakásba, ahol ezt kérdezte:
-Hol a csatlakozó?
-Ott.
-És a TV?
-A másik szobában.
Egy tizedmásodpercig tartó helyzetelemzés után indulatosan így szólt:
- Na egyet szögezzünk le: én itt kábelezni nem fogok!
Rajtam kívül még ketten voltak a szobában, de igazából senki sem tudta, hogy mit lehetne erre mondani.. Talán azt kellett volna, hogy: “Köszi, viszlát!” De ő a döbbenettel mit sem törődve máris ismertette saját haditervét:
- Levágok maguknak 5 méter kábelt aztán majd maguk megoldják.. én nem fogok itt falat furkálni! Áthúzzák az ajtó alatt aztán kész!
Próbáltam meggyőzni, hogy nem is kell, mert a csatlakozó mögött van egy 10 cm-es gégecső ami a másik szobában szintén egy csatlakozóban végződik. Azt mondja erre:
-De az nincs bekötve.
-Persze, hogy nincs, ez lenne a feladat -mondom.
-Nem, nem én nem fogok ezzel szórakozni - mondta, és már indult is ki a kocsihoz az 5 méteres lengődugós megoldáshoz anyagért.
Visszafelé vállt gyanússá, hogy a lazasága nem teljesen természetéből fakadt.. Konkrétan elég meglepő volt, amikor a lépcsőn megbillent és a lépcsőház ajtaján kopogtatott egy hangos köszönés társaságában, ami valószínűleg a lépcsőházban tartózkodó fikuszoknak szólt. Közben próbáltam mondtam neki, hogy ott a csatlakozó.. csak be kell kötni egy 10 centis kábeldarabbal.. De mint ha a falnak beszélnék. Ekkor próbáltam előadni a másik problémát, hogy lassú a net, de erre csak annyi volt a válasz, hogy:
-Én ahhoz nem értek. Megmértem az oszlopon, van jel, hogy most a maguk gépébe mi a hiba azt én honnan tudjam?
- Nem a géppel van a gond, valószínűleg a modem lehet a ludas.
- Ááá, nem tudom, szerintem jó. Megmértem.
- Ja, jó.
Igaz, hogy én mondtam meg neki (jóval az utcai méricskélés után), hogy milyen Chello csomagunk van, de már nem volt erőm vitatkozni.. közben dugta a kezembe a tollat meg a papírt, hogy írjam alá, hogy ő ítt végzett. Aláírtam.. persze most sokan azt mondják, hogy ki kellett volna csapni a balhét és beköttetni vele rendesen, de úgy éreztem, hogy ha ez a “szakember” még valamihez hozzányúl, abból jó már nem sülhet ki. Örültem neki, hogy eltakarodott végre.
One Response to “UPC - The Best hozzáállás ever!”
Leave a Reply

János on October 27th, 2008
Nem túl meglepő a sztorid. Én is átéltem a szituációt, nem is egyszer…. Bár az én esetemben T-Online-os kaland volt, de azt hiszem, hogy ezek a “szakemberek”
mindenhol ugyanolyan negyvenes borostás mogorva, enyhén szólva idióta, dilettáns barmok, és szerintem jobban tetted hogy nem vitatkoztál vele… tudom, mert én az első alkalommal megpróbáltam… és….
LOL hagyjuk..