Rax Heukuppe - Novemberi napfürdőzés

A mai napon ismét kiruccantunk egy laza egésznapos túrára, ezúttal a Raxra. Az idő itthon elszomorító volt, de 800 méter fölé érve ragyogó napsütéssel lepett meg az alpok csalafinta időjárása.

Az utóbbi időben Attila barátom elhatározta, hogy ő is rendszeresen szeretne komolyabb túrákra menni, ezért a Hochschwabi séta után, most ismét vele indultunk a Rax déli oldalához, az 1070m-en fekvő Preiner Gscheid parkolóhoz, ahonnan számos útvonal indul a Rax tömbjei felé. A soproni indulás kissé nehézkes volt, késve indultunk öten, 6 helyett 7 órakor Sopronból. A társaságból ketten autós kirándulást terveztek, Kati a barátnőm, Attila és én pedig a Rax csúcsának ‘meghódítását’. Induláskor itthon még az eső is csöpörészett, de nagyon azért nem aggódtam miatta, mert a magasabban fekvő hegyekre jó időt mondott még hajnalban is az ORF Bergwetter. Az egész délelőtt felhőben úszó Preiner Gscheid parkolóból a Waxriegel Hütte felé még így is időben indultunk. (fél9-9 lehetett, nem néztem az órára)

Az út első fele bemelegítésként egy sípálya, amit a könnyebb túrázásra vágyók a kanyargós szerpentínes úton akár babakocsival is teljesíthetnek az 1361m magasan fekvő hüttéig. Mi nem totojáztunk sokat, szépen levágtuk az utat a piros 829-es túristajelzést követve, amin pár perc alatt 300 métert tettünk meg szintben több kisebb megállóval. Ezeket főleg a lekerülő kabátok, polárok és sapkák eltevése követelte meg, ugyanis a felhőkből kiérve rohamosan emelkedett a hőmérséklet, így az alpok nyári időjárására emlékeztető 20 fokos melegben, szikrázó napsütésben, enyhe szellő mellett kutyagoltunk felfelé a völgyben.

A Waxriegel Hüttéhez nem néztünk be, helyette egy lankás, füves mezőn keresztülvágva egy kőgörgetegen megindultunk a gerinc irányába továbbra is a jelzést követve. Az út itt is kanyargott, de mi nem értün rá az unalmas kacskaringókra Az út felső harmadától egy láncos karókkal jelölt út közvetlenül a fenti Hüttéhez, a piros jelzés pedig kb 100m-re keletre ér fel. A tüdőkoptató 500m-es szintemelkedést végül 10:30-ra sikerült leküzdenünk kisebb pihenőkkel. A Rax fennsíkjára érkezve a Karl Ludwig Hütte épülete fogadott minket 1804m magasan, ami lentről egyébként tényleg egyik irányból sem látható, mert  a gerinctől 50m-re a fennsíkon építették. Nem messze tőle egy kis kápolna található délnyugati irányban (házasságkötésre ideális alpinista párok számára ). Szusszantunk kicsit, tízóraiztunk, fényképezkedtünk és gyönyörködtünk a félig felhőben fürdő és színes lombkoronákkal takarózó völgyben.

Gyönyörű volt a kilátás, de aki igazán szépet szeretne látni és egyúttal 2000 méterre mászni, az egy laza 30-40 perces sétával feljuthat a Heukuppera (2007m), a Rax tetejére. Szikrázó napsütés fogadott minket odafönn, körös körül pedig a völgyekben hömpölygő felhők, az Alpok hegyei magasodtak ki a tejszínhab szerű felhőrétegből. Sok panorámafotó és HDR kezdemény készült itt. Attila most csak egy gyufásskatulyából fabrikált lyukkamerával és egy SLR-el érkezett, amiben egy két éve lejárt filmet sikerült aplikálnia. Bár lelkesen pózoltunk neki Katival, de nem igazán hittünk benne, hogy ezeket a képeket még megpillanthatjuk egyszer az életben.. Imádtuk odafönn a novemberi napsütést és fekve a fűben napozást. Sajnos rengetegen voltak ezzel így, ez picit rontott a hegyi magány- és egyben szabadságérzésen ami miatt a legtöbb ember -akár csak én- ilyen helyekre indul. Persze, persze, rax, nem véletlenül vannak sokan.. Nem éppen a komoly hegyek közé tartozik, de közel van Magyarországhoz és családdal, társasággal, tapasztalatlanabb túrázókkal is biztonságos és látványos is. Igaz ez a völgy nem annyira csipkézett de emlékszem a Hölletal felőli oldalon egész jó kis kezdő A-B Klettersteigen is jártunk már korábban.

A Karl Ludswig házba visszafelé beugrottunk (Attila nagy örömére). Bevágtunk néhányat a 4 eurós virsliből, Gulasch suppéből, no meg 3,5 eurós söröcskéből, majd jól lakottan nyugtáztam magamban, hogy az alpinizmus drága sport.

Kilépve kis tétovázás után a völgy végét képező Bismarck Steig megmászásával folytattuk az utat a már felfelé megismert 829-es út helyett. A csúcsát Predigtstuhlnak (1902m) nevezik, ahol a csúcskönyvbe is firkantottunk valamit gyorsan. A lefelé vezető út egy gerincen  a 801A jelű úton folytatódott, melyről jobbra a saját, balra pedig a szomszédos völgyet világították be a lenyugvó nap lapos sugarai. A Steiermakrt és Niederösterreich határán folytatott mini-gerinctúránk a Waxriegel Hütténél ért véget. Ezt az útvonalat egyébként javaslom lefelé, mert nagyon látványos, de még a biztonságos szélességű a gerinc. Sehol nincs rajta lánc, de nem is kell, mert megfelelő túracipővel nem áll fenn a lepottyanás veszélye. A Waxriegelnél a garázsbüféből még bedobtam egy sört a padon, aztán 15 perc alatt lekocogtunk a sípálya alján lévő Preiner Gscheid parkolóba, pontosan érkezve a többiekkel megbeszélt 16 órás időpontra. Ők (Attila felesége és húga) egyébként Mariazellben voltak és egy lightos, felvonós Rax látogatáson vettek részt. A felvonó a Höllental elejéről indul, de elég húzós ára van még a diák jegynek is: 16 euro egy oda-vissza út.

A Waxriegel Hüttétől egyébként egy túristabusznyi osztrák túrázóval jöttünk (mindenki elindult, mert zárt a hely). Közben azon filóztunk, hogy milyen jó lenne, ha a magyarok is ilyen tudatosan járnák a természetet hétvégenként.. Apropó magyarok: Ereszkedünk lefelé még a fennsíkról, előttünk egy kisebb ismeretlen magyarul beszélő csoport.. köszönünk, visszaköszönnek, de az első ember már lejjebb jár, a többiek vakaróznak még valamit fenn. Beérjük a fickót, megfordul előttünk kb 10 méterrel és les..
Én gyerekkorom óta járom a hegyeket, nem csak ausztriában, a tátrában, erdélyben is és mindenütt köszönnek egymásnak a túrázók/hegymászók.. így rá is köszöntünk mindketten Attilával, de semmi.. csak les ránk tovább. Komolyan mondom, egész nap mindenki akivel találkoztunk, normálisan, lelkesen köszönt.. Sőt! Szerintem évek óta nem találkoztam olyan emberrel a hegyen, akire ha ráköszöntünk nem köszönt vissza. Ennyit rólunk, magyarokról..

2008. November 2.