Másfélmillió

A comment:com blogon (amit egyébként nem nagyon szívlelek) egy nagyon jó kis cikksorozat indult ma gyerekkorom egyik meghatározó televíziós élményéről a Másfélmillió lépés Magyarországon című sorozatról.
Read more

Rax Heukuppe - Novemberi napfürdőzés

A mai napon ismét kiruccantunk egy laza egésznapos túrára, ezúttal a Raxra. Az idő itthon elszomorító volt, de 800 méter fölé érve ragyogó napsütéssel lepett meg az alpok csalafinta időjárása.
Read more

Outdoor gadget

Csütörtökön Pesten jártam és beugrottam a Mountexbe is körülnézni. Fizetéskor a pénztárnál figyeltem fel egy doboznyi színes micsodára. Vilkák voltak.. angolul Spork-nak hívják őket. 390 Ft-ért be is szereztem egy ilyen hihetetlenül praktikus villa-kanál-kés kombót..

Élesben még nem próbáltam ki, de elméletben is van egy logikai buktatója.. a kés!

A gyártó honlapja: http://www.light-my-fire.com/

Idényzáró mászás (Rotewand 6, 250m)

Jo kocsiba be, ablakot le, könyököt ki, kettesbe be.. szól a nóta.. s lám, téyleg így kezdődik minden mászás is.. Már tavasszal be volt igérve egy észak-olaszországi mászás, de valahogy az anyagiak és a szabadságok sem akartak összejönni egy hétnyi vagy 10 napos túrára. Ezért valamilyen visszafogottabb túrára készültünk szeptember végén, hogy méltóképpen lezárhassuk az idényt. A szokásos hármas (Attila,Csaba és jómagam) készenálltunk az expedícióra, de nem volt egy negyedik a nagyfalas mászáshoz. Győző barátunk aztán beadta a derekát, és kapásból javasolt egy Paklenica (Horváth tengerpart) mászást.. A hosszú út és a feleslegesen magas benzin költség miatt aztán a már korábban betervezett Graz melletti Rotewand került előtérbe. Péntek hajnalra tűztük ki az indulást. Csütörtökön még nagybevásárlás a Spárban, meg utolsó pillanatban sátor hajtogatás, dobozolás, és 3 óra kimerítő alvás után sötétben indultunk Sopronból a 240 km távolságban lévő Grazba. Pénteken csak egy előadásom volt, ezért úgy döntöttem ‘kisszombatot’ csinálok és meghosszabbítom a hétvégét, így lelkiismeret furdalás nélkül készültem az aznapi sportutakra. Olyan mászás még nem volt, hogy én otthon ne hagytam volna valamit.. Általában kisebb dolgokról van szó, de volt már, hogy ereszkedéshez beülőt nem vittem. A jó öreg LaSportiva Mythos pedig már többször is megjárta. Nos, a hagyományt tiszteletben tartva a pénteki sportutak kallerja maradt az előszoba szekrényen, így kaller nélkül bojongtunk Graz külvárosában. Csabának és nekem is rémlettek infók a helyről, mert elötte nap közösen töltögettük a bergstein.at-ról. Végül megtaláltuk a helyet, de nem volt az igazi.. agyonkoptatott mászóiskola, gyengécske 6-10m-es utak.. és kallerünk sem volt, ezértegyhangú igen szavazattal odébb álltunk annak ellenére, hogy egy olckúl LaSportiva cipő fél párja, egy boulder kefe és fél tábla 2-3x ázott Milka csokoládé boldog tulajdonosai lehettünk volna, de aztán inkább meghagytuk a grazi mászónebulóknak.

Tyrnau irányába vettük utunkat, miközben a nap már delelőben volt, a tele pakolt Dachiából pedig már ugráltak volna ki a kajás rekeszek.. Tyranut megtaláltuk ugyan, de a szállással még gondok voltak.. A falu gyönyörű tipikus alpesi település, és az információs irodát (mely a főtéren található) könnyen levadásztuk. Mint kiderült kemping messze van a faltól, és ha másutt ütünk sátrat, Győző nyers fordítása szerint: “Megb*sszák a p*csánk” :DMi mégis elindultunk a völgyön felfelé és miután elhagytuk a kocsmát, a jól látható Rothewand tábla irányába balra fordultunk. Keskeny de jól járható hegyi út vitt fel a parkolóba ahol egy újabb fél pár bakancs árválkodott gazdátlanul arra a táblára akasztva, mely bőszen hirdette: Aki napkelte után egy óra és napnyuga elött egy óra közt itt hagyja járművét, annak is “Megb*sszák a p*csáját”. Cselekednünk kellett, mert nem szerettük volna, ha “megb*sszák a p*csánk” :D:D A tetteket azomban evés előzte meg, mely a világoskék fagyálló színű energiaital elfogyasztása koronázott. Nagy tanakodás után arr ajutottunk, hogy bekéreszkedünk egy Bauerhoz kempingezni. Bauer éppen nem volt otthon, így csak Frau Bauerral tudtunk beszélni, aki azt mondta: Hagyják csak ott nyugodtan a kocsit, nem “b*sszák meg a p*csátok”! Ezért mi úgy is tettünk és a kb 100m-re kinézett alaptábor építésébe kezdtünk. A parkolótól 50L-es hátizsákokkal és gigantikus méretű kajásboxokkal felszerelkezve meglehetősen távolinak tűnt a dombtetőn, fenyvesek ölén időközben felállított sátor.
Mivel már 3 óra körü járt az idő, a fal megmászásáról le kellett mondanunk, ugyanis a legrövidebb utak is 150m magasak. Kerestünk hát egy szimpatikus számozású 6- -os utat, névszerint a Serengeti-t, ahová 30-40 perces tüdőkoptató sétával lehet feljutni. A fal aljában egy őslakossal találkoztunk, aki szivesen útbaigazított minket. Közben Győző egy földön fekvő újszerú Reverso boldog tulajdonosa lett, mely az aznapi elhagyott tárgyak megtalálásának csúcspontja volt. Az öregúr amellett, hogy fejből udta az összes út részleteit, tekintélyes méretű vádlijára is büszke lehetett, melyet később az útban is sűrűn emlegettünk. Nagy mászó lehetett a csóka.. A Csaba és Attila páros egy osztrák házaspár után ugrott neki az első 3 hossz megmászásának, melyet Győző és én követtünk. Mivel Győző 3 hónapot kihagyott, ezért közmegegyezésen alapuló döntésünk nyomán én másztam elől a 3 kötélhosszt. Igyekeztem tisztán mászni, ami nagyjából sikerült is. Az útrol egyébként tudni kell, hogy UIAAA 3 és 6 közti hosszok vannak benne. Ebből a két hatos az utolsó két kötélhossz.. amivel később meg is gyűlt a bajunk. Az utak jól biztosítottak, a legtöbb 9 köztes volt egy 45 méteres szakaszon. A standok mindenütt két ragasztott nittfület és többnyire jó elhelyezésű pihenős helyeket biztosítanak. Az első három 5ös hossz elölmászása után örömmel vettem észre, hogy nem érzek túl nagy fáradtásgot, de még mindig kissé félve néztem a másnapi 8 hossz (több mint 4 óra mászóidő) teljesítésének. A dupla köteles leereszkedés után visszatértünk az alaptáborba és 2 fogásos, gyorsleves, rizses virslis édessavanyú mártással nyakonöntött finomságot fogyasztottunk a bőséges készletből. Októberben már korán sötétedik, ezért 8-ra Barátok Közt híjján már ágyban voltunk.. A többiek a hossz éjszaka után kipihenten láttak neki a pirítotthagymás szalonnának, amire én a kényes gyomrommal még kacsintgatni sem mertem. 10 óra felé ismét a fal tövében voltunk, és azon tanakodtunk, hogy a nagy köd és esőfelhők ellenére nekilássunk-e a 250m magas, előző napon már felderített Serengetinek. Szépen haladtunk felfelé, főleg a már ismert részeken, de mászókalauz nélkül néhol sorult helyzetbe kerültem és csak Attila (nála volt a kaller és ők másztak elöttünk) lekiabálása szolgált irányadónak. A negyedik kötélhosszban ami egy laza kis 3-as volt, eltévedtem a gazban és 10-15m-t haladtam köztes akasztása nélkül, a fűcsomókba kapaszkodva, pedig állítólag volt rendes út is. A mellettünk lévő útban mászó osztrák páros felváltott hömbölgése nem töltött el sok reménnyel, de szépen fogytak a méterek és egész jól ment a előlmászás. Az utolsó 2 kötélhosszhoz már jól esett volna egy kis orszozás, de nekifutottam a dolognak újra. 20m-esek voltak, de velősek és szép függőlegesek, apróbb 1-2mes áthajlásokkal. Az első hossz utolsó nittjével szemeztem egy darabig, gondoltam, hogy ráharapok de aztán egy rossz mozdulat miatt zuttyantam 4-5 métert és mászhattam újra remegő térdekkel a részt. Nagyon örültem, mikor bevarrtam az utolsó köztest is. A felérkezés is nagyon megnyugtató volt és a rossz idő ellenére jól esett letekinteni a felhős panorámára. Az utolsó 3 kötélhosszban fáztam kissé, és megkékült a lábam a Mythosban mire felértünk. Összességében mntálisan jobban megterhelt a nagyfalas mászás, bár testileg is fáradt voltam, de teljesne másképp mint a műfalas vagy rövidebb utas sziklamászásoknál. Visszaereszkedésről persze szó sem volt, elvileg egy 15-20 perces sétával a fal aljába kellett volna érkeznünk, de mia Mixnitz völgye felöli oldalon lyukadtunk kis, ahonnét Csaba és Attila még visszament a lenthagyott hátizsákokért, mi pedig a táborva visszatérve megkezdük az instant Bolognai kétszemélyre, instant leves és egyéb nyalánkságok előkészítését. A többiek visszaérkezése és a hosszas főzőcskézés uán eldöntöttük, hogy meglátogatjuk a helyi nevezetességeket, vagyis egy Bierstubet. Ezért már sötétben levágtattunk kocsival Tyrnauba, ahol a Főtéren betértünk egy falatozóba. Négy grilltál és fejenkét egy sör/kóla le is csusszanta már bőséges vacsora mellé. Enyhe rosszullét kerülgetett, de mégiscsak jól esett a helyinek nehezen nevezhető specialitás. Én személy szerint két napja mosdatlan testem kényeztetésére használatam fel a mosdóban talált nagymennyiségű szappan és papírtörlőkendő párost, mindezt nagyterpeszben, a wc bejáratát támasztva, deréktól felfelé meztelenül végeztem el. No nem azért mert szégyenlős vagyok, de jobb a békesség.. Később előre elvégeztem a jövőheti nagydolgomat (bocsi csak azért mondom el, mert) a második wc látogatásom alkalmával egy Batár nagy Bauer állta utamat és tájszólásban karattyolt, a wc leszabott ülőkéjére mutogatva féllábbal a budiajtóban tartóztatott fel. Mikor az én éleményemre is kíváncsi volt a dologgal kapcsolatban én határozott Ja, ja, val felltem és próbáltam úgy manőverezni, hogy én kerüljek a wc ajtó belső felére. De mikor már sürgetett a szükség, és az ember még mindig mondta, felvilágosítottam szándékaimról: “Húzzá má’ innen, sz*rnom kő!” felkiáltásal kicsuktam a budibol Szerintem megértette A másnapi reggel napsütést hozott, de a völgyben még a sátor pakolásakor is nagy volt a köd. Lebontottuk az alaptábort és bepakoltuk a kocsit. A mászórámom szabadnapot vett ki, ezért csak hárman cipeltük magunkal a már jól megszokott útvonalon az eszközöket. A kallerban elég zavarosan volt leírva az utak helye, s mint az kiderült teljesen másutt voltunk, mint a parkolóban kiszemelt út. Nekiálltunk hát egy ismeretlen útnak, amiből az első könnyű kötélhossz (kb.5+,6) után ereszkednünk kellett, mert a folytatás 7+ környékén lehett és már senki nem volt olyan kondícióban, hogy komolyabb utakat másszon ki. Az Attila próbálta, de végül egy menekülő karabíner feláldozásával visszaereszkedett a 4. köztesből. A völgy egyébként gyönyörű volt, mivel utólag kiderült, hogy az általam reggeli ködnek titulált légköri képződmány valójában egy nagy felhő volt ami beborította az egész környező völgyet. Viszont a fal alja már szikrázó napsütésben volt, olyannyira, hogy meztelen felsőtestel mászhattuk az utat. A parkolóba való visszatérés már rutinosan, ment és a Dachia egy-kettőre hazarepített Sopronba. Röviden ennyi volt a számomra idényzáróként elkönyvelt 2006. október közepi hétvégéjének mászása.

Achtung Vízágy!

Már elég rég nem voltunk többnapos mászáson a mászópajtikkal, ezért szerda-csütörtökre beterveztünk egy Peilsteini (Bécs mellett) 2 napos csavargást. A menetrend a szokásos volt.. én otthonhagytam valamilynen létszükségletű kelléket (most épp a fényképezőgép volt soron), de még Sopron City területén jártunk mikor visszafordultunk érte. A plussz kör megtétele után a Spárban bevásároltunk.. Csaba és Attila is nagymennyiségű élelmszert vett magához, felkészülve a 1,5 napos megterhelő mászásra A grillezett csirkecomb csontjai már a határ utáni első körforgalom mellett kizuhantak az ablakon, ugyanis féltünk, hogy megromlik. Maga az út kb. 1 óra Sopronból, ha nem autópályán megy az ember, hanem a Badenen keresztül vezeteő főúton. Gondoltuk, hogy beugrunk a Casinoba is, de csak azért nem tettük meg, mert a szmokingot otthon hagytuk. A pakolóban letettük a Jóöreg Fordot, és a sátrakat hátrahagyva elindultunk a tömbök irányába. 5-10 perces sétával értük el az elsőt. Egymást érték a sűrűn nittelt utak, és igazá nem lehetett panasz a sziklákra. A 3-4. tmöb után előkerült a Peilsteini mászókalauz kék TSZ elnök mappája is. Kinéztünk egy két kötélhosszas bemelegítő utacskát. Csabi mászott előre az első szakaszon (5) Aztán engem felbiztosított oroszban. Aztán pedig a Rozmárt (Attila) A második szakasz nagyon künnyü volt (4-). Ezt elölbe másztam, minden nehézség nélkül. A tetején összevártuk egymást és két kötelet összekötve ereszkedtünk vissza. A második mászás egy 5ösnek kikiáltott út volt, ezért nagy pofával nekiálltam, hogy elölmászóként felmegyek. A második köztesnél már gondok voltak. és egyre inkább éreztem, hogy nem velem van a baj, hanem a számozással.. A standig nem tudtam mászni, mert elfogytak a köztesek. Visszamászni meg nem volt kedvem. Egy nagyobb fenyőfán standoltam. A másik útban ugrándozó osztrákok mosolyogtak rajta, mint utóbb kiderült azért, mert 3 méterre tőlem ott volt két kiépített stand (amit persze én nem láthattam a sziklától). A visszaereszkedésnél hangzott el az Achtung vízágy! ordítás, mert arra gondoltam, hogy a vigyázz kötél felszólítás nem lenne megfelelő. A Seil szó pedig nem ugrott be. Visszatértünk a kocsihoz és félhomályban kezdtük el állítani a sátrakat. Az én RP Hill Tone 3.1em még nem járt éles bevetésen, de nagyon meg voltam vele elégedve. A Vaude Gobi-hoz képest (arról koppintota az RP) nagyobb a belső tere és egy egész picit szélesebbnek is tűnt. Az alvást megelőzően előkerültek a gázfőzők és rittyentettünk egy kis instant bolognait, meg levest, norbi virslit és hasonló nyalánkságokat. A parkoló még tele volt autóval, de nemsokára elszállingóztak a Bécsi hivatalnokok, meg a Csehek is. A végén csak a két sátor maradt (a sátorozni tilos táblától úgy 10 méterre) és a Ford. éjjel 3kor kipihenten ébredtem és kinéztem, hogy süt-e már a nap. Helyette a nagygöncöl vigyorgott, ezért visszavackoltam magamat a hálózsákba. Reggel bőséges reggeli, és sátorbontás volt a program. A Simon tornya után következő toronyhoz mentünk, és szokásomhoz híven elölmászáshoz kötöttem be, miután Rozmár barátom megmászta és vissza is ereszkedett. A képen itt jobbra én vagyok. Gyönyörű út volt! Rá lehetett látni az egész völgyre szinte. A Csabát fenntről biztosítottam a standban függve, ezért volt időm “kigyönyörködni” magamat. Az út 5+ volt, de figyelni kellett a fogásokra, mert könnyen el lehetett keveredni, és ott már 7-esre emlékeztető kétujjasokkal találkozott az ember. Egyébként a Peilsteni számozás a 6-ostól felfelé jön rendbe. Vannak alul és felül értékelt utak is, és van olyan, ahol 3-asal kezdődik és 7es nehézséggel ér véget az út, mégis 3asra ajdák. A következő út a torony melletti katlanból indult egy laza 3+ kecskefuttatóval, amit oroszban másztam úgy, hogy a többiek fenn ültek a standban és én meg sem álltam, csak egy gyors átszerelésre, majd folytattam utamat tovább a 6-osra elölmászóként. Az út nagyon kellemes volt. A végén felhúztam a kötelet és vártam a többiekre. Közben elkattogattam pár képet a tájról és az elölmászó Attiláról. Az ereszkedés megint a 2 kötél összekötésével történt. Rozmaringos Jércelevest főztünk a katlan mélyén rotyogó gázfőzőn, majd a vanilliás puding elfogyasztásával koronáztuk a délelöttöt 3 óra körül :). Délután ekiálltunk egy nehezebb útnak. Az első standig egy 4-es vitt fel, amit számomra megint elölmászás követett. Az út könnyen indult, de nem tudtam pontosan beazonosítani melyik nittsor az enyém. Könnyebb és nehezebb részek váltogatták egymást. Kifejezetten jó technikás részek voltak. Az áthajlást sikeresen leküzdöttem, de 2 köztessel feljebb a jobb kezemnek nem találtam igazán jó fogást, csak egy balkezest. A ballal pedig a nagy semmit fogtam. Pár másopercig álltam így, de nem bírtam soká és egy 4 méteres kisebb eséssel, illetve egy lila folttal a poómon megúsztam a dolgot. Végül újra nekiálltam és sikeresen befejeztem a 6+os utat. A többiek oroszban nagyon élvezték a dolgot. A standból jó kilátás volt a Simone tornyára, ahol épp osztrák mászók próbálkoztak a hatalmas torony meghódításával. Végül két kötéllel ereszkedtünk vissza és intettünk búcsút a Peilsteini köveknek. Visszafelé egy konténerből guberáltunk tükrös csillagvizsgáló távcsövet, aztán pedig Bandeben ahol a szezon-nyitó mászást is elkövettük, megálltunk és kinéztünk egy jó kis mászóhelyet.

összességében nagyon jó mászások voltak ebben a 2 napban. Peilstein gyönyörű és rengeteg 1-2-3 kötélhosszas útja van. Igazi paradicsom a bécsieknek és nekünk is, hisz 1-2 óra alatt el lehet érni a dunánúlról kocsival.

Kecske(béka)

Pénteken Ausztriában voltunk mászni a Hohewandon, ahol sikerült lencsevégre kapni őt. Jól indítása volt ez a napnak.. nagyon jókat másztunk egy gyönyörű tömbön. Kinéztük az augusztus végi táborhelyet is, mert mindenképp ki szeretnénk menni oda 1-2 napra. Dollyrol pedig annyit, hogy érkezésünkkor épp sziklatömb mögül kukucskált és egyáltalán nem volt félős (a bogyókat amiket elpotyogtatott közben sem ennek tulajdonítom:)! Egyre közelebb mentünk hozzá és csak mikor 5-6 méteres közelségbe értünk, akkor döcögött ki a szikla szélére, ahol ez a kép is készült. A nap végén mikor összecsomagoltuk a cuccot, még láttuk egyszer.

Hochschwabi kudarc

A dolog úgy indult, hogy Szombathelyi mászásból jöttünk hazafelé valamikor november végén. A többiek arról dumáltak épp, hogy milyen téli túrák lesznek ebben a szezonban. Voltak olyan nevek mint Hochtor, Schneeberg és hasonlók. Erre én is rákérdeztem, hogy velük mehetnék-e. Ők helyeseltek, de mondták, hogy ehez már speciális felszerelések kellenek. Attila szerint a bakancs a legfontosabb, azt kell elöször megvenni, aztán jöhet a többi.. a ruha, zsák, sátor, stb.. Jó, mondom akkor a Jézuska majd hoz nekem 1-2 dolgot. Azelött ezeknek a felszereléseknek az árát nem nagyon nézegettem. Kicsit meghökkentem, mikor Csabi mondta, hogy mennyibe kerül egy magashegyi bakancs.. “ötvenzer alatt nem úszod meg” Hát mondom jó, akkor majd szépen sorban.. Aztán ennyiben maradtunk, meg h majd felmegyünk a Schneeberg-re, mert oda még nem kell anniyra sok cucc és csak 1 napos. Eltelt 1-2 nap és én előadtam ezt itthon is. édesanyám természetesen - mint ahogy minden anya - féltett a dologtól és a haja égnek állt mikor montam, hogy télen és h 2000m fölé.. édesapám egyáltalán nem idegenkedett a dolgtól, sőt mivel a dédnagyapám a Tátrában hegymászóskodott nagyon is érdekelte őt is a dolog. Pár nappal késöbb pedig már azon törtem a fejem, hogy melyik bakancs legyen. Sok választási lehetőség nem volt, olyat kellett venni amit Magyarországon/Bécsben kapni lehet és 50.000 Ft alatt van az ára. Nos, sikerült is kinézni a Lasportiva Makalut, amit a többiek is javasoltak, mert kipróbált cipő. Lehet rá hágóvast tenni, ami alapvető követelmény egy extrém bakancsnál. Goretex, hasított bőr a felső rész és Vibram a talp. Voltam közben Pesten is de méretben nem volt nekem való és ezért Szombathelyre a Karakoramba (egy outdoor bolt) mentünk Csabival. Ott nem volt Makalu de volt egy kicsit drágább Makaluhoz nagyon hasonló Aku Extreme cipő. Azt vettem meg végül.. 1-2 kiegészítőt még be kellett szereznem a trip elött. RP-nál vettem Győrben egy Polartec-Pitards kesztyűt, meg windstopperes sapkát, kamáslit, ilyesmiket. Az indulás elötti nap óriási szél tombolt itthon és reggellre tiszta hó volt minden Sopronban. Indulás fél6kor, csak csöndben, hogy a család fel ne ébredjen.. persze sikerült mindenkit felébreszteni.:) Csabi begördült az Opellal a ház elé, de az indulás duplára sikerült, ugyanis a polárom volt rajtam és fel sem tűnt h nincs velem a kabát. Még szerencse h az utca végén eszembe jutott. Attiláért is elmentünk, aztán be a kocsiba, ki a határon és akkor dőlt el tulajdonképp, hová is megyünk. Hochschwab vagy Hochtor közül lehetett választani, de mivel Ausztriában 40 cm-es hó volt mindenütt, csak az előbbi volt járható. A Hochtor-ra egyébként is csak olyan ember megy télen aki nem normális (nem mintha ez minket akadályozott volna A táj festői volt mndenütt amerre a fő út vezetett. Elsőre nem sikerüt feljutni a Seewiesen-i parkolóig, mert hólánc nélkül mentünk és a lejtős hegyi út felénél 3 próbálkozás után sem jutottunk tovább. Csak figyeltük az osztrákokat ahogy a 4×4es terepjárókkal 90es átlagsebességgel húznak el mellettünk. Aztán az alternatív útvonalat választottuk és parkoló helyet kerestünk. A nagy hó azonban mindent ellepett. Attila helyet csinált… 30-al “beleparkolt” az útmelletti hófalba, ami legalább 1 méter magas volt. De kilógott az autó segge és nem akartuk úgy hagyni. Se ki se be Egy osztrák fickó vontatta ki nekünk 1-2 percel kéőbb az összekötött mászóhevedereket használva kötélként. Mondta is, hogy szerezzünk be egy hóláncot mert itt anélkül sehová.. mi meg mondtuk neki magyarul, hogy mindek az, csak eddig jöttünk, nem megyünk tovább Az autós kalandok után gyors beöltözés a hotel parkolójában, mait időközben egy hótoló kitakarított. és már indultunk is neki.. A cél a Voisthaler Hütte volt, ott aludtunk volna és másnap esetleg csúcskisérletet tettünk volna. Az első 100 méteren még vicces volt h térdig, néhol derékig sülyedünk a porhóba.. Aztán mikor az út eltűnt és csak úgy mentünk keresztül a réten, “gólyázva”, már kezdtünk kételkedni az akció sikerében. A kamásli és a vízhatlan gatya amit kölcsönkaptam nagyon jól szuperált, az egyre mélyülő hóban. A 10perces utat 1 óra alatt jártuk meg, de úgy számoltuk a hüttéig így is elérünk. Aztán 2 óra után amikor már a völgy végében voltunk (alig emelkedtünk szintben, a térkép szerint 100 métert) és a hó kezdte elérni a derék fölötti magsságot, úgy döntöttünk nincs értelme itt szenvedni, mert ha tovább megyünk, nem biztos h elérjük a házat sötétedés elött. Ez még nem is lett volna baj, mert fejlámpa van, mehettünk volna amíg a lábunk bírja, és elöbb-utóbb csak megérkezünk.. de mivel a kiruccanást 2 naposra terveztük, lehetetlen lett volna másnap pihenés nélkül visszaküzdeni magunkat ezen az úton. A helyzetet úgy kell elképzelni, hogy a völgy két oldalán 1-1 sziklás gerinc fut végig és egyre szűkül a völgy vége felé. Elég nagy szél volt odafönn és ez megmagyarázta, hogy került a völgybe helyenként 2méternél mélyebb hó.. A visszafordulás elött készítettem 1-2 fényképet és a a visszafelé úton már jobban körül tudtam nézni. Gyönyörű volt a havas táj a szálingózó hóval és a kopár gerincek, mogorva tömege, de a csalódottság azért bennem volt.. Mikor beültünk a kocsiba és elkezdtük felzabálni az “expedíciós készletet” :), elképzeltem h most fenn ülhetnénk a házban és a gázfőzőn gyorslevest főzhetnénk.. vagy épp jégkockává fagyva heverhetnénk valahol féluton mindenesetre mindkét alternatíva jobbnak tűnt a csalódottság érzésénél. De majd legközelebb!!!! Még rám vár a A Hochschwab 2277 métere.. :S